l. Began Again

Hola.! meg is érkeztem az első résszel... igen, a 2.-at Anna fogja írni.

Remélem tetszik majd és nagyon örülnék ha hagynátok 

magatok után

nyomot. jó olvasást. 

Begin Again

Lágyan benyomtam a patyolat tiszta üvegajtót, majd széles mosolyt varázsoltam az arcomra, s a felszolgáló lányra köszöntem. A kis kávézóban, mint mindig édes illatok terjengtek. Lassan lecsúsztattam a vállamról a nehézkes táskát, és a pultra tettem.

  -  A szokásosat, Lotte? - szólított meg a lány.

  -  Igen, Abbie. Köszönöm. - mondtam.

Abbigale az asztalhoz lépett, majd egy adag friss, forró presszóval töltötte meg a porceláncsészét. Az orrom frissen sült csokis sütemény illata csapta meg. Tömérdek csokoládé. Mélyet szippantottam az üde levegőből. Lassan Abbiere pillantottam, amolyan " még ezt is a számlához csaphatod " nézéssel. A lány vált vonva, lassan a pult mögé sétált. 

A kotyogó halk zúgása elhallgatott, közben egyöntetű csend alakult ki. Kezeim táskám mélyérve fúrva kutattam a regény után. Néhány összegyűrt vászon takarta. Amint előkaptam a könyvet, az oldalakat egyenként átnyálazva kutattam az eltűnt könyvjelzőt, majd - szinte - falni kezdtem a sorokat. Olyannyira belemélyedtem az olvasásba, hogy egyáltalán nem is törődtem az idő múlásával. Hiszen délután van... már nem terveztem bemenni az egyetemre.

 Lassan elszürcsöltem az utolsó csepp kávét is, majd folytattam az olvasást. Az egyöntetű csendet az ajtónyitással járó bájos kis csengetés törte meg. Tekintetem felkaptam a sorok közül. Az ajtóban egy csokoládébarna szemű, korombeli fiú lépett be. Bájos mosolyt villantott, majd helyet foglalt egy közeli bárszéken.

  -  Egy presszót, ha kérhetem. - intett Abigale felé. 

Abbie legkevéssbé sem titkolva az olvadás jeleit, egy bögrébe csorgatta a kihűlt kávét. 

Bevallom, engem sem hagyott hidegen a látvány. Eleinte igyekeztem úgy tenni, mintha nem érdekelne. Nem sikerült. Arcom elé emeltem a kötetet, épp, hogy felette tökéletesen áttekinthessek. A fiú kacéran elmosolyodott. 

  -  Hm, Sebző Vágyak? - suttogta.

  -  I - igen. Talán, ismered? 

  -  Nem... vagyis nem olvasok efféle könyveket. De, minap a kezembe akadt. Nem rossz választás. - mondta.

Lágyan lehajtottam a szemeim, s magatehetetlen hagytam, hogy a pír elöntse az arcom. 

  -  Mond meg a neved. 

  -  Hogyan? - suttogtam.

Visszakérdeztem... Ugyan tisztán értettem minden egyes szót, mégis visszakérdeztem. Hiszen nem egyszer fordult elő velem, hogy inkább azt hallottam, amit hallani akartam. Az arcom elől lassan leengedtem a könyvet, s szemben találtam magam a kíváncsian csillogó mélybarna szempárral.

 - Megmondanád a neved? Kérlek... - 

harapott telt, rózsaszín ajkaiba.

 - Charlotte... Charlotte Hudson. - nyögtem.

 - Szóval Charl...

 - N - ne. Kérlek ne. Neked csak... Lotte.

 - Értem.

Lágy mosollyal az arca enyhén felderült. Megragadta  közeli szalvétatartót, s egy darabot tornázott ki belőle. A szegecses bőrdzseki belső zsebébe mélyesztette a kezét. Kikotorva a golyóstollat, és az említett szalvétáért nyúlt. Lefirkált néhány számot a papírra, majd kacér mosollyal arcán átnyújtotta azt. Pilláim rebegtetve a " kis cetlire " tekintettem. Minden bizonnyal a fiú mobilszáma díszelgett a tenyeremben. Visszafogott mosollyal lassan a táskám mélyére süllyesztettem. Ajkait halk szusszanás hagyta el. Kétségtelen ; végigmért. 

 - N - nevet is mellékelnél? - dadogtam.

 - Zayn... csak Zayn. - dörmögte, majd a presszó tetején díszelgő, fehér habba nyomta ajkait. Miután maradéktalanul eltávolította a kávét, rám emelte csillogó íriszeit.

 - Szóval... egyetemre jársz?

 - Igen. Irodalom szakra. Időközben ráébredtem, hogy akár, író is lehetne belőlem. 

A gyér borosta alatt lassan elmosolyodott. Székét kissé felém taszigálva a pultra helyezte bal kezét. 

 - Az  „ interview ” - nál dolgozom. A szerkesztőségben, Lotte. Ha gondolod, én segíthetek. - mondta.

 - Nem, azthiszem nem szorulok rá. - közöltem ridegen.

Igyekeztem kordában tartani magam. A legkevéssbé sem akartam görcsösnek látszani. Ilyenkor mindig is próbálom előteremteni a lehető legbájosabb énem..

Zayn némileg közel csusszant hozzám, majd ujjhegyeinek lágy érintése végigfutott a karomon.

  -  Jó lenne közelebbről megismerni téged. - suttogta, már - már alig érthetően.

Igen... átléptem egy pontot. Egy pontot, melyen túl már nem bírtam a nyomást. Előkaptam a tárcám és a pultra helyeztem a pénzt, némi borravalóval megdobva. Szótlan felkeltem a bárszékről, s a csillogó szemű fiú felé tekintettem.

  -  Sajnálom, Zayn. M - mennem kell. - hebegtem.

Sietősen a vállamra dobtam a bőrtáskát. Gyors lépteket intéztem a kijárat felé. Egy kusza pillantást vettetem hátra, majd mélyet szippantottam a levegőből.

 - Hívj, Lotte. - kiáltotta.

Lassan halvány mosolyt erőszakoltam az arcomra és kiléptem a helyiségből. A lábaim mindössze fél utcán át vittek. Egy sarkon egyszerűen megtorpantam. Ekkor gondoltam át az utóbb történteket. Ez... ez túl simán ment. Már - már gyanús. Mondhatni " túl szép, hogy igaz legyen " .Zayn rendes srácnak tűnt. Túl rendes srácnak. Tipikus vicces és közvetlen. Mi van ha speciál névjegykártyát osztogat minden második lánynak? Talán csak játszadozik? Istenem... nem, én vagyok az aki elrontja... Néha nem is értem. Mért kell még az ilyen makulátlan, tőkéletes és egyszerű dolgoknak ilyen komplikáltnak lennie. Szörnyű.

Egészen megfeledkeztem a külvilágról, mikor lelépve a járdapatkáról, a sarkam egy csatornafedőbe bonyolodott. Elvesztettem az egyensúlyom, majd hasra estem London forgalmas, belvárosi útján

Prologue

Hola.! Szóval.. újabb blogba kezdtem. Pontosabban kezdtünk.
Igen. A blogot ketten fogjuk vezetni. A prológusa általam  íródott, Anna
fantáziája nyomán. Remélem tetszeni fognak a további
bejegyzések. Jó.. az alap valóban kissé elvont, de valami igazán újat akartunk
alkotni. Mindenképpen hagyjatok nyomot magatok után. Alul megtaláljátok
 a pipálós modult, rögtön jobb oldalt pedig a rendszeres felíratkozást. Hajrá ;)
Az első komizó pedig kap egy kis meglepetést. Jó zenehallgatást és olvasást,
puszi Anna&Csenge.

Towers

Zayn

Remegve léptem át a romos épület küszöbét. Egy apró szusszanás hagyta el ajkaim, miközben tekintetem lassan körbecikázott a hűs helyiségben. Kole összefont karral ácsorgott a tervekkel teli asztal mellett. Ravaszul, kissé mélyen felnevetett. Igen... itt már tudtam, hogy rossz következik. Visszataszító mosollyal arcán felém lökött egy rozoga széket.

  -  Ülj le, Malik. - suttogta.

Parányit összehúztam magamon a fekete bőrdzsekit, majd engedelmeskedtem  a főnöknek. Kissé fintorogva belekezdett a legújabb munka kifejtésébe.

  -  Egy fiatal lányról lenne szó. Hudson lányáról... Amilyen egyszerű esetnek tűnik, épp oly nehéz. A lány sokat eltanult az apjától, így igen gyanakvó.  A férfit sikerült eltenni láb alól, de felhalmozott némi tartozást. Charlottenek bűnhődnie kell. Semmit sem sejthet. Be kell lopnod magad a szívébe. Azt hiszem nem lesz nehéz feladat, Malik. A lánynak vaj szíve van. Azonnal beléd szeret majd. És... mikor ő legkevésbé sem számít rá, te megoldod a problémát. - közölte kíméletlen, ridegen.

  -  Valóban? Azt hiszed képes leszek rá?

  -  Nem enyhülhetsz. Végig szilárd és kegyetlen maradsz. Persze fenntartod a látszatot. Különben... a családod bánja. - mondta.

Igyekeztem erős maradni. Eleve ostobaság volt tőlem, hogy belefolytam efféle piszkos ügyekbe. Azt hittem ki tudok lábalni. Nem sikerült. És minden egyes alkalommal egyre mélyebben érzem magam. Fenyegetve vagyok. A kezem meg van kötve. Nem... ha itt hagyom a melót, eltesznek láb alól, mondván egyébként is felnyomtam volna őket a zsaruknál. Kénytelen vagyok elvállalni az esetet. Akár mennyire is fáj.

 - Elvállalom...